Szeretem a tömegközlekedést, mert mindig ad egy kis gondolkodni valót. Pár napja hallottam valakit, aki a mellette ülőnek kissé felindultan mesélt egy harmadikról. A történet szerint a harmadik nem áll szóba a mesélővel különböző VÉLT ÉS VALÓS SÉRELMEK miatt.  

Szöget ütött a fejembe, milyen helytelen ez a szófordulat és hogy milyen gyakran használjuk mégis. A konfliktusok forrása nagyon nagy arányban épp ez a szemlélet, hiszen kézenfekvő mások sérelmeit „vélt”-nek titulálni, miközben szilárd meggyőződésünk, hogy saját sérelmeink valósak.

Én magam sikítva állnék a sarokba védekezni, hogy elmondjam, miért is valódi sérelmem az, ami másnak hülyeség.

Megúszós szöveg ez, mert mentesít a megértés, a beleérzés és a konfliktuskezelés alól. Maximum egy pipát kapok magamtól, ha így gondolkozom, mert ezzel letudom a saját igazságomat és a másik sértettségét is egyetlen másodperc alatt, a konfliktus viszont mélyen beépül a kapcsolatba.

Nade… lehet ez másképp is.

Ha kezelni szeretnénk a konfliktust, muszáj elhinnünk, hogy a másik érzései legalább annyira érvényesek, mint a sajátjaink.

Néhány kérdéssel és pár perc odafigyeléssel ki lehet deríteni, mi okoz a másiknak problémát. Ezzel ugyanúgy két legyet ütünk egy csapásra, mint a megúszással, csak két jobb legyet, mert egyszerre ismerjük meg jobban a másikat, és kezeljük a konfliktust.

A kapcsolatba ilyenkor egy mélyebb összetartozás épül be a konfliktus helyett, ami hosszú távon csodákat, oldottságot, tiszta lelkiismeretet és nyugalmat hoz.

Ha valamiért, akkor ezért megéri odafigyelni.