Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu, aminek a határában egy gyönyörű hatalmas fa állt. Ha valakinek gondolkodni valója akadt, vagy csak elmélázott volna az élet rejtelmein, mindig ehhez a fához ment.

Egyszer, hosszú út után épp ebbe a faluba keveredett egy kezdő tündér. Álruhát öltött és a faluban bóklászott. Kíváncsian hallgatta az emberek beszélgetését, mert nagyon szerette őket. Szeretett volna valami jót tenni, de még nem tudta, hogy kezdjen hozzá.

Úgy látta, hogy a faluban élő emberek sem mások, mint bárhol a világon. Sok nehézséggel szembesültek, de mint bárhol, a falusiak gondjain itt is segített az ítélkezés.

Borús nem volt a helyzet, épp csak a szokásos. Ha összetalálkoztak az utcán, mindig megbeszélték, ki mi miatt panaszkodik, s hogy panasza teljesen alaptalan, hisz könnyen megoldható.

A tündér sokszor látott már ilyet, de most úgy döntött, megkeresi a megoldást. Elment ő is a falu határában álló fához, mert hallotta, hogy ott születik az ihlet. Sokat törte a fejét, de egy átvirrasztott éjszaka után különös ötlete támadt. Elment a piacra, ahol szombat délelőtt nyüzsgött az élet.

Kiállt az emberek elé és felfedte tündér mivoltát.

„Kedves emberek! Tündérként jártam közöttetek és figyeltem minden napotokat. Szeretettel tölti el a szívem ez a falu, így eldöntöttem, hogy segítek nektek.”

A falusiak elhallgattak és kíváncsian várták, vajon mi jót tud tenni értük a tündér.

„Láttam, hogy sok a gondotok, ezért ajándékot adok nektek. Éjjel fogjátok az összes bajt és gondot, ami kínoz benneteket, és tegyétek be egy táskába. Hajnalban fogjátok a batyukat és akasszátok fel őket a falu határában álló fa ágaira. Napkeltekor ott találkozunk.”

A falusiak így is tettek. Éjjel összegyűjtötték a problémáikat, betették abba, amit csak találtak és hajnalban felakasztották őket a fa ágaira.

mese 14

 Napkeltekor megjelent a tündér és azt mondta

„Úgy érzem, ahogy titeket hallgattalak, megértettem a gondjaitokat. A saját bajotokat nem tudjátok leküzdeni, de másokét könnyedén megoldanátok. Ma olyan ajándékot kaptok, amire mindig vártatok: a faluban soha többé senkinek nem lesz gondja.”

Az emberek elámultak. Fogalmuk sem volt, mi következik majd, de örömük határtalan volt a tündér szavai hallatán. Azt gondolták, a tündér eltünteti a problémákat, s így soha többé nem kell velük foglalkozniuk. Már-már könnyűnek érezték magukat, örömteli sóhajok morajlottak fel a tömegben. A tündér látta, mi jár a fejükben, ezért gyorsan közbe szólt.

„A bajokat és gondokat, meg kell oldani, ősi szabály ez, eltüntetni nem tudom őket, mégis megoldódnak mind. Mindenki, aki itt van, vegyen le az ágakról egy táskát. Bármelyiket választhatjátok, nem kell a sajátotokat. Oldjátok meg más problémáját, ha úgy kívánjátok, s éljetek boldogan, míg meg nem haltok.”

Ezzel a tündér mindent elmondott és el is hagyta a falut. Felhőtlenül boldog volt, hitt abban, hogy a falusiak soha többé nem találkoznak olyan gondokkal, amiket ne tudnának percek alatt megoldani.

A falu határában azonban néma csend honolt. Kétkedően, értetlenül néztek egymásra a falusiak. Kicsit mintha elbátortalanodtak volna. Nem tudni, mennyi idő telt el ott a fánál, mire az első falusi elindult a fa felé, fejében kusza gondolatokkal és kérdések százaival.

Mire a nap lement, a fa ágain egyetlen táska sem volt. A falusiak úton voltak hazafelé, mindenki saját batyujával a kezében.