Van bennünk egy késztetés, ami folyamatosan rugdos, hogy állást foglaljunk. Igazságot kell tennünk a világban, legalább fejben, mert a szabályok, normák, az érdekek, értékek, stb. azt sugallják, egyféle gondolatmenet lehet logikus, és egyféle eredmény lehet elfogadható.

Szeretjük tudni a tutit és szeretjük, ha meggyőzhetünk másokat arról, hogy igazunk van. Eközben természetesen védekező álláspontba helyezkedünk, ha valaki más szeretne meggyőzni minket saját igazáról.

Érdekes kettős mérce ez a vélemények ütközésében...

Azt tudjuk, hogy egy helyen és egy időben ugyanarról a témáról két embernek lehet eltérő véleménye... DE LEHET EKÖZBEN MINDKETTEJÜKNEK IGAZA?

Az „igazam van”-nal akkor van gond, ha több feszültséget szül, mint amennyit sérülés nélkül viselnek el kapcsolataink. Elég, ha a politikai nézetütközések miatt szétesett családokra, barátságokra gondolunk.

Igazam van!

A választások közeledtével újra kiélesedhetnek a különbségek, ezért nem árt időben elkezdeni a másik igazságának elfogadását... vagy legalább megkezdeni a gyakorlást.

Körülöttem sokan próbáloznak azzal, hogy elfogadás gyanánt csendben maradnak egy-egy témával kapcsolatban...

Átmeneti megoldást nyújt ugyan a konfliktus elkerülésére, de valójában ez a legrosszabb, amit tehetnek. Egyrészt azért, mert a belső feszültség ugyanúgy árt, mint a felvállalt konfliktus, másrészt pedig azért, mert ebben az esetben végeláthatatlanul kell befogadnunk a nem kívánt információkat.

Ahhoz, hogy el tudjuk fogadni a másik véleményét, egy picit át kell alakítanunk saját gondolkodásunkat oly módon, hogy számot vetünk saját gondolataink fontosságával. Az elfogadás ezen a szinten a kérdezéssel kezdődik. Elsősorban magunktól kell megkérdeznünk, hogy miért annyira fontos a saját véleményünk, hogy eközben esélyt sem akarunk adni a másiknak saját álláspontja kifejtésére. Miért fogalmazzuk a választ már akkor, amikor a másik még beszél?

Ha indulatok nélkül, pusztán megérteni akarjuk a másik nézőpontját, olyan világ nyílik ki előttünk, amiben kiegyensúlyozattabbak a kapcsolataink, amiben folyamatosan tanulhatunk és amiben a másik egyre érdekesebbnek és érdekesebbnek fogja tartani a velünk való beszélgetést.

Vitatkozni mindig lehet, csak nem mindegy, hogy hogyan.

Hogy lehet-e mindkettőnknek igaza, az hamar kiderül... az eredmény meglepő lesz.