Az örök kárhozat, a fesztültség melegágya, a „jó napom volt, de a postán olyan ideges lettem” állapot, a „nem tudom, mikor érek haza, még be kell fizetnem egy csekket” üzenetek alapja... ismerős ugye?

De ha nem posta, akkor bolt, gyógyszertár, bank, vagy bármi egyéb, ahol sorba lehet állni. Mindig ugyanaz történik és mindig mást várunk. A sorban állás nem minden ország szülötteit bántja annyira, mint minket, de nem állunk a lista utolsó helyén sem.

„Tragédia ez a posta, de most még istenes a helyzet, múltkor az utcán állt a sor.”

Az alap feszültséget, amit a sor jelent, vérre menő lelki küzdelem követi, ha valaki beáll elénk, vagy az előttünk álló elé, épp előttünk zárják be az ablakot, a pultnál közlik, hogy feleslegesen álltunk sorba, amit keresünk, azt épp nincs, vagy valaki a derült égből „csak egy kérdést szeretne feltenni” az ablaknál, amikor épp mi kerülnénk sorra.

Ha szemmel ölni lehetne, ezeken a helyeken jelentős lenne a spontán elhalálozások száma.

Átmeneti megoldást nyújthat elégedetlenségünkre a közös ellenségkép kialakítása, sőt, akár kis jó kedvre deríthet, ha valakivel az elszenvedett sérelmek flowjára felfeküdve és mélységesen egyetértve válthatunk néhány pillantást, vagy szót.

Ezekben az összenézésekben van valami, ami leveszi a vállunról a terhet, mert már nem egyedül küzdünk. Hirtelen van valaki, aki megért és ugyanazt éli át, amit mi. Közösséget találunk, ha csak egy másodpercre is.

Kell ahhoz egy kis higgadtság, hogy részt tudjunk venni a cinkos összenézésben.

Nem rossz megoldás, kell viszont ahhoz is egy kis higgadtság, hogy részt tudjunk venni az egyetértésben. A higgadtság alapja a helyzet elfogadásán nyugszik. Elmesélésekből tudom, hogy soha akkora egyetértés és béke nem honolt Budapest utcáin, mint a ’90-es taxis sztrájk idején. Megvolt a közös ellenség, megvolt a béke.

Na de mit lehet tenni a helyzet elfogadása érdekében?

Mindenek előtt el kell kerülni a vörös köd kialakulását. Persze könnyű ezt így elsőre mondani, de van néhány módszer, amivel kizárható a feszültség.

Mielőtt olyan helyre indulunk, ahol tudjuk, hogy sorba kell állni, ismételjük át magunkban, hogy hova megyünk és miért

Aki értelmet talál a szenvedésben, az kevésbé szenved. A cél teljesítésének érdekében vállalunk kényelmetlenséget, nem feleslegesen. A fent nevezett intézmények képesek teljesíteni célunkat, de egyelőre nem tudták megoldani annak kényelmét. Nem lesz ez másként attól, ha felidegesítjük magunkat.

Fogadjuk el a sorbanállás lehetőségét

Mielőtt belépünk a sorbanállással fenyegető intézménybe, gondoljuk át egy pillanatra, hogy itt sorban szoktunk állni. Valószínűleg nem lesz most sem másként, olyan dolgon viszont felesleges idegeskednünk, amiről tudjuk, hogy be fog következni.

Sorban állás közben nem csak sorban állni lehet

Nem követendő példa, de én például egyik kedvenc passziómnak hódolok sorban állás közben. Fürkészem az embereket és elképzelem, hogyan változnak az arcvonásaik, amikor nevetnek, részegek, táncolnak, kacsintanak, pajkosak, kihívóak, stb. Egy másik játékom, hogy megpróbálom kitalálni, miért állnak sorba. Például milyen alkalomra vásároltak, mit fizetnek be, kinek vesznek ajándékot..

Mindez nem az örök boldogság, vagy a keep smiling receptje, csak a feszültség elkerülése azzal, hogy elfogadjuk a helyzetet.

Egy próbát megér.